Elkezdődött az ovi

Hétfőn elkezdődött az ovi. Ez az év az utolsó itt a Nagynak, jövőre iskolába megy. Az utolsó éves ovisok a Vorschulkinder-ek, azaz iskola előkészítősök. Nekik több feladatuk lesz, mint a kisebbeknek, de több engedmény is van számukra. Mennek majd állatkertbe, rendőrségre és a leendő iskolába is. Izgalmas év vár a Nagyra. Reméljük, sokat fejlődik majd és közben élvezni is fogja.

Most már Kicsi se a legkisebb a csoportjukban, érkeztek hozzájuk újabb kis jövevények. Boldogan ment oviba, és örömmel mesélt, hogy mennyit játszott ismét a barátaival. És persze a legnagyobb boldogságunk (nekünk is), hogy a kedvenc ovo nénije még mindig a csoportjukban van. Még nem volt időm megkérdezni, hogy meddig, de remélem, jó sokáig.

Orrmandula-műtét, Magyarország

Hazamentünk Magyarországra, mert már annyira vágytak haza a fiúk… Persze nem sokkal előtte kiderült, hogy nincs tovább, ki kell venni a Kicsi orrmanduláját. Azonnali orvos keresés volt, hogy találjunk valakit, aki elvállalja ilyen rövid időn belől, és pont azon a héten, amikor mi otthon vagyunk. Végül a kinti fül-orr-gégész doktor nénink által ajánlott orvosnál kötöttünk ki. Kedd éjszaka értünk haza, csütörtökön már mentünk is fel Pestre, az előzetes vizsgálatokra. Szuper gyorsan és gördülékenyen ment minden, (függetlenül, hogy az orvosunk éppen szabadságon volt, és az ambulancián nem tudtak rólunk) nem kellett szinte semennyit sem várni sehol. Papa vitt fel minket, aztán ő ment a dolgait intézni, mi pedig kettesben mentünk vizsgálatról vizsgálatra. Volt vizelet- és vérvétel (itt izgultunk, hogy ne legyen ellenanyag a vérében, mert akkor nem műthetik hétfőn), hallásvizsgálat (ez nagyon ramatyul sikerült, mert annyira be van húzódva a dobhártyája), találkoztunk az altatóorvossal, és általánosságban is megnézték mi újság. Kora délután már otthon is voltunk. Nem nagyon mászkáltunk sehová, nehogy összeszedjen valamit, ami miatt nem műthetik, így leginkább Mamáék kertjében játszottak, homokoztak, pancsoltak. Hétfőn 7 és fél 8 között kellett a kórházba érkezni. Mivel mi amolyan „tartalék játékosok” voltunk, így Kicsi volt az utolsó a műtéti sorban. Megkaptuk az ágyainkat, igen, én is kaptam, nem kellett széken aludni, a nővérkék beüzemelték a tévét, ahol egész nap mesék mentek, és vártuk, hogy ránk kerüljön a sor. A kis szobatársunk volt az első, így láthattuk mire számíthatunk. Hát nem az lett, mint amire számítottunk. Kicsi – hasonlóan a bátyjához – rosszul ébredt az altatásból. Agresszív volt, és rendkívül zaklatott. Folyamatosan ordibált, verekedett, dobálta magát. Semmi nem használt. Mármint az nem használt, ami a többieknek. Kapott valami nyugtató kúpot, kettőt is, de semmit sem értek. Nem tudom mennyi ideig hagytak minket szenvedni, mikor végre intravénásan kapott valami nyugtatót, amitől egy kicsit jobb lett. Igaz, itt a doki azt mondta, hogy attól a sok nyugtatótól egész délután és éjjel kába lesz és aludni fog, az én fiam egy másodpercre sem aludt el. Sőt, igazán le se nyugodott. Izgága maradt, egy percet sem bírt nyugton ülni. Míg a többi műtött gyerek aludt, vagy az ágyában pihent, addig Kicsi, mint egy felhúzott kisegér, csak mászkált, pakolt, rendezkedett… 3 órával a műtét után már ihatott-ehetett, és ekkor ő bepótolta a kihagyott étkezéseket. Szinte mindent megevett, amit vittünk, és mikor megjött a vacsora, mindkettőnkét bepuszilta. Na jó, el lehet képzelni mekkora adagok voltak, ha az én 4 évesem megette, mindkettőt… Az éjszaka se telt túl jól, sokszor felébredt, nyugtalanul aludt. Reggel, hűen önmagához, megette mindkettőnk reggelijét, majd a vizit után, hazaengedtek minket. Pénteken kellett kontrolra visszamennünk, ahol mindent rendben találtak.

Ezalatt, a Nagy otthon a Mamának segített a boltban, meg usziba járt, végül még az élményparkra is rábeszélte Mamát. Imádja a vizet, csak fél az arcát beletenni. Pedig muszáj lesz neki, mert szeptemberben kezdi az úszástanfolyamot, ahol nem lesz kecc-mecc.

Mivel a doki nem javasolta, hogy repüljünk, így Apának kellett értünk jönnie kocsival. Szegénykém, szombaton levezette ezt a közel 13 órás utat, majd vasárnap vissza. A kettő között azért egyet grilleztünk. Na jó, Papa grillezett (Mama kukta segítségével), mi pedig csak majszoltunk.

És ami még kimaradt…

Az elmúlt időszak sem volt unalmas nálunk. Először is meglátogattak minket a Nagyszülők. Anyukám jött elsőként egy hétre – és milyen gyorsan el is szaladt az a pár nap. Pihiztünk, beszélgettünk és játszótereztünk ez alatt. A fiúk se mentek oviba, míg itt volt, hogy minél többet lehessenek együtt. Szerencsére pont ez alatt volt a Nagy első karate vizsgája is, így Mama megnézhette, milyen kis ügyes (lett volna, ha jobban figyel). Persze így is szuper volt, de legközelebbre jobban fel kell készülnie.

Nem is mi lettünk volna, ha nem szedünk össze mamázás alatt valami vírust, ami aztán nem dübörög végig mindenkin. Szerencsére csak 2 napig tartott mindenkinél, de összességében majdnem kitartott egész hétre a „mókából”. Mindenki megölelgette a WC kagylót…

Voltunk fül- orr-gége kontrolon is, ahol megmondták, hogy nincs tovább, ki kell venni a Kicsi orrmanduláit. Annyira nagyok, és semmit nem húzódtak vissza semmilyen gyógyszeres kezelésre, hogy már félő maradandó károkat okozhat. Így az augusztusi otthoni pihi ismét elmarad, az alatt műtétje lesz a Kicsinek. Szerencsére, akit az itteni magyar doki néni ajánlott orvos, elvállalta a műtétet.

Megünnepeltük Kicsi névnapját is, amire ismét Playmobil-os játékot választott.

Elbúcsúztunk egy itteni magyar családtól, Orsiéktól, akik két év után itt hagyják Kölnt, és Hannoverbe költöznek.

Befejeződött az ovi is, eljött a várva várt nyári szünet is. Sütöttem egy zabretortát az ovo néniknek búcsúzóul. Nagyon örültek és meg is hatódtak ezen.

Megünnepeltük a 7 éves házassági évfordulónkat is, és ez alkalomból végre el is jutottunk egy étterembe. Mióta itt kint vagyunk, már többször nekiindultunk, de valahogy sose jutottunk el odáig J. Most igen. Az AXA toronyház aljában voltunk, és igen ízletes vacsit kaptunk. Még biztos, hogy visszatérünk ide.

ÉS végül, de nem utolsó sorban, voltak nálunk Apa szülei is. Egy hétre jöttek ők is. Természetesen a vírusok most is támadásba lendültek, és a Nagyot ledöntötték. Lázongott pár napot, így mi ketten nem is nagyon vettünk részt a közös programokon. Így azonban elfértek egy kocsiban. (egy kis öröm az ürömben). Voltak Neander-völgyben, Düsseldorfban, Schlossburgban. Ide már a Nagy is velük tartott. Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk, mert végig esős, hűvös idő volt. Ami azóta is kitart…

Igen, itt állítólag ilyenek a nyarak. Hűvösek, és csapadékosak. Na, de ennyire? Napot szinte alig látunk. Mondjuk még mindig jobban kedvelem ezt, mint a magyarországi hőségeket…

Luxemburg IV. – Müllerthal (egy kis Grevenmacher-i kitérővel)

Utolsó napra csak túrázást terveztünk. Ami előtt egy kis kitérőt kellett tennünk, mert elhagytam a telefonom (még a második nap délelőttjén), és ezen a reggelen végre felvette valaki, és közölte, hogy igen, ők megtalálták, és itt hagytuk el a Lepkekertben. Volt nagy öröm részemről, hogy mégse veszett oda örökre az új telefonom, hanem egy becsületes megtaláló leadta az ott dolgozóknak. Így azonban egy jókora kitérőt kellett tennünk a túrázás előtt. Mindegy, a lényeg, hogy megkerült a telefon. J

A telefonom birtokában pedig már semmi sem állíthatott meg minket, hogy bevessük magunkat a sziklás erdőségekbe, amiket már az első nap kinéztünk magunknak. Kivéve az, hogy pontos címet sehol nem adnak meg, hogy hol is található az a néhány megtekinteni érdemes természeti képződmény, látnivaló. Mi természetesen megálltunk az első parkolóban, ami körül sziklákat láttunk, hogy megnézzük, itt van-e a fiúk kívánsága, a Schiessentümpel. Ez egy pici kis vízesés, fölötte egy régi kőhíddal. A térkép és a turista tábla szerint innen 3,3 km-re van a hely. Gondoltuk, ennyit még a fiúk is kibírnak, tehát nem megyünk tovább, innen közelítjük meg. Útközben egyszerűen gyönyörűek voltak a sziklák, a sziklamélyedések, kicsi barlangok. A fiúk is élvezték, hogy útközben mindenféle érdekes dolgokat lehet felfedezni. Versenyeztek, hogy ki talál érdekesebb állatot vagy növényt. Láttunk hatalmasra nőtt, narancssárga meztelen csigákat, békát, millió féle gombát, vadmálnát és vadszedret (ezeket mi jól meg is dézsmáltuk, de rajtunk kívül senki mást nem láttunk megállni, hogy csemegézzen. Nem értenek hozzá…J ) Találtunk egy sziklahasadékot is, ahol csak annyi volt kiírva, hogy bejárat, de olyan szűk és sötét volt, mikor bekukkantottunk, hogy eléggé elbátortalanodtunk. Apa ekkor kezébe vette az irányítást, meg a hátizsákját, mert azzal a hátán nem fért be a hasadékba, és elindultunk befelé a sötétbe. A fiúk a pókok miatt, én inkább a denevérek miatt aggódtam. Persze egyikkel sem találkoztunk. Annál izgalmasabb látvány fogadott minket ott, ahol már beszűrődött egy kis fény fentről. A szikla olyan 30-50 méter magasan tornyosult felettünk, és szűk járatokon, kis keskeny lépcsőszerű szikladarabokon lehetett kanyarogva kijutni és feljutni a tetejére. Eszméletlen szép volt, a fiúk teljesen odavoltak az élménytől. Ami viszont furcsa, hogy erről sehol nem olvastunk. Itt se volt sehol semmi kiírva. Mivel ez a kiindulástól már majdnem 2 órányira volt, arra jutottunk, hogy ez alatt már jóval többet is meg kellett volna tennünk, mint 3 km, szóval valahol eltévedhettünk, letérhettünk a vízesés felé vezető útról. Úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a kocsihoz a parkolóba, és ha hazafelé megtaláljuk, akkor megnézzük, ha nem, akkor pedig örülünk annak, hogy láthattuk ezt a sziklahasadékot. Ekkora már azonban mindannyiunknak rendesen fájt a lába (az elfeledett izmaink), így nem az erdőben mentünk vissza, hanem kimentünk az autóútra, és ott folytattuk az utat. Jól döntöttünk, mert így csak 40 perces volt a visszaút két óra helyett. Le a kalappal a fiúk előtt, mert igaz, hogy párszor elmondták, hogy mennyire fáradtak és fáj a lábuk, de hősiesen végiggyalogolták azt, egészet. Még a Kicsi is. Aki ismeri, tudja, hogy neki a gyaloglás nagy ellenfél, hamar elfárad, és megfájdul a lába, de itt mindig el lehetett valamivel terelni a figyelmét, ami tovább vitte. Persze megtaláltuk két parkolóval odébb (kb. 10 percre kocsival) a vízeséses részt is, ahol a fiúk úgy döntöttek, nem az út menti járdán közelítjük meg, hanem a sziklák tövében, az erdős részen. Tényleg fáradhatatlanok… Itt kicsit pancsoltak a patakban, csináltunk egy halom képet a vízesésről, aztán visszaindultunk a kocsihoz, hogy harapjunk is valamit. Felszereltük a dvd-lejátszót a fiúknak, és elindultunk vissza Kölnbe. A 2 órás út alatt a fiúk végig ébren voltak (ennyi túrázás után is), mesét néztek, rágcsáltak, pihiztek. Itthon pedig, mint akik épp akkor keltek fel, újult erővel kezdtek a hancúrozásba.

Jó volt ez a pár nap. Sikeresen megúsztuk nagyobb összezörrenések nélkül is, és sok szép helyet láthattunk, élvezhettünk. Azért pár dolgot kihagytunk, hátha egyszer megint erre tévednénk... J

Luxemburg III. - Luxembourg

Harmadik napra a fővárost terveztük be. Mivel az időjárás előrejelzés alapján végig, a négy napunk alatt esős, hűvös időnek kellett volna lennie, én eszerint is pakoltam a ruhatárat. Persze pólókat is tettem, de rövidgatyát, egyet sem. Természetesen a megjósolt rossz időből semmi nem lett, igaz voltak kisebb zuhék, de ezek is csak ara voltak, jók, hogy a meleg időt még párássá is tegyék, így mi minél jobban élvezhessük a természet szaunáját.

Mi a Constitution Square-en parkoltunk, ahol max. 2 órára lehetett megvenni a jegyet, ami 3 Euró volt. Innen indul a városnéző emeletes busz és a kisvonat is. Mi a buszra vettük meg a családi jegyet, ami 30 Euróba került, ezzel egész nap (24 órán keresztül) lehetett utazni, fel-és leszállni a 8 megálló egyikében. Mi mentünk egy kört (ez kb. egy óra), hogy lássuk a távolságokat, és hogy mit érdemes megnézni, hol érdemes leszállni. A buszozás után még volt egy óránk a parkolásból, így a környékén maradva nézelődtünk és fotóztunk. Megnéztük Luxembourg egyik nevezetességét, a 12 méter magas oszlop tetején álló Arany Hölgyet (“Gëlle Fra"  War Memorial), a város katedrálisát, a Notre Dame-ot, ahol a nagyhercegi dinasztia tagjai vannak eltemetve Majd ismét buszra szálltunk és elmentünk a Kazamatákhoz.

Ez egy régi erődítmény megmaradt része, amelyben kb. 21 km hosszan és 40 méter mélyen kanyarognak a folyosók. Szívbetegeknek és klausztrofóbiásoknak nem is ajánlják. Az UNESCO a Világörökség részévé választotta, méltán véleményem szerint. Arra készüljünk fel, hogy itt is jó sokat kell fel- és legyalogolni, sokszor csúszós keskeny kis csigalépcsőkön. Jól megizzasztott minket ez a túra, de megérte. Gyönyörű kilátás volt innen a városra. Természetesen magyar csapattal itt is találkoztunk. A kazamaták után a Nagyhercegi palotát terveztük megnézni, de ekkor egy hatalmas zuhé kapott el bennünket. Azonban amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is vonult, jókora párát hagyva maga mögött. A nap ezer ágra kisütött ismét, de azért esernyőkkel felfegyverkezve indultunk el a palotához. Ezt csak kívülről néztük meg, majd bóklásztunk még a központban, és jól elfáradva, de elmentünk még megnézni az itteni Auchan-t, ahol a vacsorára valót terveztük megvenni. Hát mit mondjak, nem egy magyarországi Auchan-t kell elképzelni. Minden csillogott-villogott, az árukészlete pedig pazar volt. A zöldség-gyümölcs standok csak úgy roskadoztak a hibátlan árutól. Sehol egy félig rothadó vagy megbarnult, fonnyadt darab. A halpultnál (inkább részleg, mert akkora volt) pedig a megszámlálhatatlan féle rák, hal, kagyló, csiga, az ember nem győzte kapkodni a fejét. A pékáru résznél az eddig is intenzíven működő nyálelválasztásunk is csak fokozódott. Ott is bámulatos volt a választék, az egyszerű bagett-től a tortákon át, a macaronokig. Persze, hogy a vacsora kiválasztása is majd egy órába került. Szóval csak tátottuk a szánkat, pláne, hogy itt Kölnben már hozzászoktunk a kisebb méretű üzletekhez. Azért a választékot nálunk is el tudnám viselni (pláne azt a rengeteg féle friss rákot, elérhető áron).

Innen már csak a hazaút volt. A fiúk kibírták, hogy nem aludtak el a kocsiban, sőt az apartmanban elfogyasztott bőséges vacsora után, még egy kis sétára is volt erejük. Hosszú, de élményekben gazdag napunk volt ismét…

Luxemburg II. – Grevenmacher és Vianden

Második nap reggelén, a pazar reggeli után Grevenmacher-be mentünk, ahol az ottani Lepkekertet néztük meg. Már nyitásra odaértünk, így elsőként (más nem is volt rajtunk kívül), nyugisan nézhettük meg az itt található több száz egzotikus lepkét és pillangót. Parkoló közvetlenül mellette van, és ingyenes. Mivel ez egy melegházi kert, így amit csak lehet, a kinti ruhatárban vegyünk le magunkról, különben mire végzünk a nézelődéssel, egy szaunával felérő élményben lesz részünk. Ez egy bő órás program volt, aminek leginkább a meleg vetett véget, amit már egyre kevésbé toleráltunk. A lepkék azonban gyönyörűek, és abszolút nem félénkek. Nekem szerencsém is volt, mert a vállamra és a fejem búbjára is rászállt egy-egy. Sajnos, a fiúk hiába próbálták őket kővé dermedve magukhoz csalogatni, rájuk nem szálltak, de így is nagyon élvezték, ahogy körülöttük repdestek folyamatosan.

Ezután visszamentünk Vianden-be, ugyanis pont ezen a héten tartották az évenként megrendezésre kerülő várjátékokat, amiről semmiképpen nem szerettünk volna lemaradni.

Ez volt a 10. Nemzetközi Történelmi Fesztivál Vianden-ben. Igaz, hogy volt LuxembourgCard-unk, amivel más alkalmakkor ez a vár is ingyen látogatható, de most a várjátékok miatt, nekünk is fizetnünk kellett, igaz kevesebbet, mint normál esetben.

A viandeni kastély a 11. és a 14. század között épült. Egészen 1977-ig igen hányatott sorsa volt a várnak, amikor is állami kézbe került. Azóta folyamatos felújítás alatt áll, amelynek menete makett formájában, a várban is megtekinthető.

A fesztivál keretében volt itt kézműves vásár, rengeteg sátorral, ahol az eladók is korhű ruhákba bújtak. Volt kézzel hajtott fából készült, köteleken lógó körhinta is, amit egy idősebb bácsika hajtott. Ha maga a körhinta nem lett volna elég érdekes a fiúknak, akkor a bizonyosan az volt, hogy a bácsi magyarul szólt hozzájuk. Bizony, tudott magyarul. Ahány nyelvű gyerek ült fent, annyi nyelven ismételt mindent. Érdekes kis bácsika volt.

Nem is tudom melyik része volt a legizgalmasabb. A szórakoztatás céljából történő bemutatók közül biztosan a lovagi torna, ahol nem csak tettették az ütéseket a lovagok, hanem keményen odazúztak egymásnak (na, jó, csak a pajzsoknak, de akkor is), csak úgy szikrázott a fegyver és a pajzs a csattanáskor. Hatalmas eséseknél se kímélték magukat. Le a kalappal előttük. Mondanom se kell, hogy a gyerekek, akik addig szinte tényleg egymást taposva próbálták az első sorba verekedni magukat (a zene és táncbemutató alatt), azok az első csattanáskor kétsornyit kúsztak hátra. Szóval tényleg félelmetes volt. A lovagi torna után hastáncos lányok kápráztatták el főleg a férfi közönséget, mert szép lassan kiürült a terem és többségében már csak ők maradtak. J

Volt nagy dobpergés és trombitaszó is, ami alatt hatalmas zászlókat dobálva és pörgetve táncoltak fiúk és lányok. Na, ez is félelmetes volt, mert a belső udvaron tartották, ahol több ember gyűlt össze, mint amennyi elfért volna, így a kb. 2,5 méter hosszú zászlórudak csak centikkel suhantak el a fejünk mellett.

Volt madárbemutató is, ahol 3 Euróért megfoghatták (megtarthatták) a madarakat is. A kisebbek egy kb. 2,5 hónapos sas fiókát, a nagyobbak és bátrabbak egy 2,5 kilós kifejlett sast. Azonban pont mikor mi kerültünk volna sorra, a sas fióka madzagja kioldódott és ő abban a pillanatban kereket is oldott. Mondanom se kell, hogy ezután a fő attrakció a fióka visszacsalogatása volt. Aki mikor leszállt a vár túl végében lévő tetőre, a kötele beakadt a cserepek közé, ahonnan nem tudott kiszabadulni. Majd félórás mentés után aztán sikeresen lehozta a gazdája az izgatott kis fiókát. Hatalmas megkönnyebbülés látszott a madarász arcán mikor visszatért, és ott folytatott mindent, ahol az incidens előtt abbahagyott. a Kicsi a kis szökevényt fogta meg, a Nagy pedig bevállalta a kifejlett sast, amit tényleg meg is tudott pár pillanatra egyedül is tartani.

Kifelé menet még kiválasztották a fiúk maguknak az aktuális szuvenírt, ami a Kicsinek egy kis furulya, a Nagynak pedig egy agyag kismadár (amit vízzel kell megtölteni majd fújni, és akkor igazi madárhangot hallat) volt. Majd egy újabb hosszú séta után visszatértünk a szállásra.

Luxemburg I. – Bettembourg

A négynapos nyaralásunkat Luxemburgban töltöttük. Kedd hajnalban indultunk és elsőként Luxembourg városába indultunk, hogy ott megvásároljuk a LuxembourgCard-ot, amely számos helyre ingyenes belépést biztosít, vagy bizonyos százaléknyi kedvezményt nyújt. Többféle létezik, úgy, mint egyéni és családi, egy, két, vagy háromnapos. Akik hozzánk hasonlóan először járnak az országban és minél több látnivalót szeretnének besűríteni, azoknak feltétlen ajánlom. Mivel mi későn határoztuk el, hogy ide jövünk pár napra, így a netes rendelésre már nem volt lehetőségünk, így helyben kellett azt beszereznünk. Mi a luxemburgi City Tourist Office-ban (Place Guillaume II) vettük meg, ahol térképet is kaptunk és néhány hasznos tanácsot, hogy mit érdemes kisgyermekes családoknak megtekinteni.

Innen a bettembourg-i Parc Merveilleux-ot vettük célba. Ez egy igazi gyerekprogram volt. Hatalmas játszótérrel, (vizessel is), mászó pályákkal, állatsimogatóval, kisebb állatkerttel, kisvasúttal, póni-expresszel és még sok érdekes látnivalóval. Mivel mi nagyon korán keltünk és a fiúk egy perc szünet nélkül rohangáltak a parkban, így hamar elfáradtunk, így már kora délutánra bejártuk az egészet és kipróbáltunk mindent, amit csak lehetett. A szállás felé vettük az irányt. A fiúk már az első kanyar után elaludtak és húzták a lóbőrt egészen a hotelig.

A hotelben kiderült, hogy nem a lefoglalt családi, kéthálós szobát kapjuk, mert az már elfogyott, mire a mi foglalásunk beérkezett, hanem ugyan azért az árért, a családi apartmant ajánlják fel nekünk. Mivel előre kellett fizetni (ez igen ritka, rá is csodálkoztunk), mondtuk, hogy először megnéznénk, mit is takar ez a családi apartman. Hááát, meg kell, mondjam tetszett a látvány, ami fogadott. A legfelső szinten volt, egy 3 hálószobás, amerikai konyhás- étkezős-nappalis, fürdőkádas, külön WC-s, hatalmas lakás. Hatalmas ablakokkal, melyek mindegyikéből csodálatos volt a kilátás. A kis patakra, a falucskára és a Viandeni-várra. Persze, hogy beleegyeztünk a felkínált üzletbe. Vacsora előtt még bolyongtunk egy kicsit a falucskában, majd a hotel éttermének teraszán megvacsoráztunk.