Hétvégi programunk

Szombat délelőtt a szokásos magyar ovizáson vettünk részt, ahol a fiúk ismét nagyon jól érezték magukat. Bár a Nagyobbik kicsit bánatos volt, hogy a barátnője lebetegedett és ezért nem tudott eljönni. A mai foglalkozás a fűzés jegyében telt, fűztek képkeretet, papír kis cipőcskét, és néhányan egymást is.

Íme, a termés:

Itt ugyan nem látszik, de a Nagyobbik, valamiért tükörírással írta rá a nevét. Jelent ez valamit? Eddig mindig helyesen írta, megfelelő sorrendben, megfelelő irányban, azonban most a betűk is, és az irány is megfordult.

Délután, kihasználva ezt a gyönyörű napsütést, egy hatalmasat sétáltunk és beszereztünk pár tavasziasabb cipőt a fiúknak.

Vasárnapra, egy másik itteni magyar családdal megbeszéltünk egy közös állatkertezést. Ismét csodaszép időnk volt, bár nekem azért még hideg ahhoz, hogy órákon keresztül csak lófráljunk. Náluk 3 fiú van, a két nagyobbik a mieinkkel hasonló korúak, a legkisebb pedig meg nincs fél éves. Jól elvoltak, a Nagyobbik ügyesen rendezgeti-terelgeti őket.

Úgy volt, hogy ott is ebédelünk, de a hatalmas tömeg eltántorított minket ettől a szándékunktól. Ők úgy döntöttek, hogy akkor majd hazafelé beugranak valahová enni. Mi még egy kicsit elidőztünk a kihagyott állatoknál, kattogtattuk a fényképezőgépet. A Nagyobbik nagyon szeret fényképezni, ezért néha odaadjuk neki a gépet, és néha tényleg jól sikerülnek, ezt ő készítette:

A Kisebbik mindeközben mindenre felmászott, amin csak egy kicsi kiálló rész is volt.  Pirospozsgásan és kifáradva indultunk haza. Itthon pedig várt minket a finom tyúkhúsleves, ami jól átmelegített mindannyiunkat…

Szekérrel az oviból

Na jó, valójában nem egy igazi szekér, de a Kisebbik így nevezte el, ahogy meglátta.

Mikor kiderült, hogy felvették mind a kettő fiút ebbe az oviba, el kellett dönteni, hogy mivel jutunk el oda és vissza. Aki ismer engem, az tudja, hogy mennyire nem szeretek vezetni (csak ha nagyon muszáj, akkor ülök volán mögé), így találnunk kellet más megoldást. Olyat, ami rosszidőben is alkalmazható, és közben senki nem fagy meg, nem ázik el, és nem utolsó sorban, nem tart órákig.

Tömegközlekedés nem jó nekünk, mert a megállókig, megállóktól is viszonylag sokat kellene gyalogolni, és időben sem kevés, mert közel háromnegyed órás lenne az út. Így ez kihúzva.

Egyelőre az is kilőve, hogy a Nagyobbik mellettem jön biciklivel, - a Kisebbik meg mögöttem ül az ülésében,- mert szegénykém teker, mint az őrült, de ezzel a kicsi biciklivel nem nagyon halad, és így hamar el is fárad. Szóval első körben ez sem jó megoldás, persze amikor már jó idő lesz, és szeretne, akkor bevezetjük, és talán addig kiérdemel egy igazi nagyfiús bicajt is.

Lassan el is jutottunk a végső megoldáshoz, amit itt nagyon sokan alkalmaznak. Ez pedig nem más, mint a bicikli-utánfutó. Nagyon szerencsés, hogy a város szinte teljesen sík, így bármelyik pontja megközelíthető biciklivel úgy, hogy közben nem kell egy meredek kaptatón megszakadni. Az sem utolsó szempont, hogy a bicikliút-hálózat is nagyszerű.

Szóval mi is úgy döntöttünk, hogy beruházunk egy ilyen járműre, és beállunk a többi tekerő szülő közé. Sajnos, nincs tárolónk, se garázsunk, ahová beparkolhatnánk vele, így használtban gondolkoztunk, azonban hamar rá kellett jönnünk, hogy szezonon kívül ez reménytelen. Ekkor elkezdtünk nézelődni az újak között, és el kell, hogy mondjam, igen széles a skála mind ár, mind minőség tekintetében. Végül megrendeltük, és pár napon belül házhoz is érkezett.

Pénteken délután pedig végre fel is avathattam. Az ovi felé még nem is volt olyan vészes, bár még szoknom kell, hogy ahol én átférek a biciklivel, ott nem biztos, hogy a szekér is utánam fér. És itt most, leginkább a szabálytalanul parkoló kocsikra gondolok, amik mellett elhaladva jól behúzom a nyakam, és reménykedem, hogy nem karcolom végig őket. (Mert abban nem bízhatok, hogy gyorsan elhúzok a tetthelyről ezzel a tőkesúllyal )

Szóval odafelé még hagyján, na de visszafelé, két kis ovissal a szekérben. Azt nem állíthatom, hogy lobogott a hajam, annyira repesztettem, és nem azért nem, mert csak pár centis. A lényeg azonban, hogy tetszett, a fiúknak is, és nekem is (még akkor is, ha hazaérve azt hittem, a szívem kiugrik a helyéről, a tüdőmet már ne is említsem)

Már csak a kitartásomat kellene onnan jó mélyről előbányásznom, és akkor talán… de erről majd máskor…

Brüsszel, avagy a tudományos vasárnapunk

Igen, Brüsszelbe mentünk a fiúkkal vasárnap. A meglepetés pedig Európa legnagyobb dinó kiállítása volt, a brüsszeli Természettudományi Múzeumban.

Kora reggel indultunk, még sötét volt és eszméletlen nagy csend az egész utcában. Még mindig furcsa nekem, hogy itt hétvégén a város milyen későn ébredezik. Még szombaton is, ami ugye a piacnap. Még a piaci árusok se érkeznek meg hajnali 4-5 órakor, hogy elkezdjék kipakolni a portékájukat, mint ahogy ezt otthon megszokhattuk. Míg otthon a piacozásból az emberek sokszor már 8-9 körül otthon vannak - hisz az ebédnek is el kell készülnie -, addig itt akkor szinte még senki nincs kint. De térjünk vissza a vasárnapunkhoz…

Reggel hatkor keltünk, hogy időben, azaz hétkor már elindulhassunk. Úgy terveztük, hogy nyitásra érkezünk, mert ugye, ahogy nem kelnek korán az emberek, így nyitáskor sincs az a tülekedés-lökdösődés, mint azt otthon megszokhattuk. Ezért mi, megtartva ezt a jó szokásunkat, mindig nyitásra érkezünk mindenhova, így mi már körbe is jártunk mindent nyugisan, mire a tömeg megérkezik. Így nincs tülekedés sehol, nem kell várakoznunk, hogy odaférjünk valamihez, hanem szinte mindig miénk az egész hely, mert a biztonsági embereken kívül másokkal igen ritkán futunk csak össze. Ja, és el ne felejtsem, hogy ilyenkor még parkolóhely is van, ami ezekben a nagyvárosokban igen nagy kincset jelent, főleg, ha még ingyenes, és a megtekinteni kívánt helytől 3 lépésnyire van.

Szóval megérkeztünk Brüsszelbe, és a múzeumhoz közelítve elhaladtunk jó pár dinót ábrázoló fal mellett, ami a Nagyobbiknak fel sem tűnt, mert végig az ellentétes irányba nézelődött, így csak akkor vette már észre, hogy hova is jöttünk, amikor leparkoltunk egy hatalmas, több méter magas Iguanodnon előtt, ami a múzeum előtt állt. Viszont ekkor volt ám nagy öröm és sikítozás, alig bírtak magukkal.

Bent még várnunk kellett egy keveset, hogy megnyisson a pénztár, - mert mint kiderült, elnéztem, és fél órával később nyitott, mint amit én a neten találtam -, de ez még inkább csak fokozta a várakozásunkat. A gyerekeknek nem kellett jegyet venni, mert 6 éves kor alatt ingyenesen látogatható. A felnőtt jegy sem vészes, mert fejenként 7 EUR volt, erre a szinte egész napos interaktív kiállításra.

Azt kell mondanom, hogy teljesen magával ragadó volt az egész. Még nekem is, aki egyébként már lassan torkig van a dinókkal. De ez a kiállítás engem is megérintett, ha lehet ezt mondani. Egyszerűen szuper volt, ahogy fel volt építve az egész. Ahogy beléptünk a félhomályos hatalmas terembe, rögtön az óriási Iguanodon csontvázak ágaskodtak elénk (ugyanis a bejárat a fejük magasságában lévő emeleten volt). Lenyűgöző volt. A fiúk, főleg a Nagyobbik teljesen megbabonázva rohant volna végig, hogy egyszerre lásson mindent, nehogy valami is eltűnjön, míg ő mást néz.

A kiállításról magáról hosszan nem írnék, akit érdekel, a honlapjukon bőséges információt találhat angolul is.

Röviden talán csak annyit, hogy az apropóját ennek a kiállításnak az 1878-ban, bernissart-i szénbányában felfedezett Iguanodon fossziliák adják. Több tucat csontvázat sikerül anno a felszínre hozni, de az akkori kezdetleges konzerválási technikák miatt, mára ezek egy része odaveszett. Az épen maradtakból azonban 9 ma is megtekinthető.

Mivel ez egy interaktív kiállítás, így végig lekötötte a fiúkat. Paleontológussá válhattak, és homokból ’előáshattak’ maradványokat, megfoghattak állkapocs darabkákat, összeépíthettek koponyákat, megtapogathattak és megmozgathattak fémből rekonstruált csigolyaszerkezeteket, megmérhették magukat, hogy mekkorák is lehettek volna egy dinó mellett, és sok hasonló érdekesebbnél érdekesebb dolgot művelhettek.

A dinókon kívül természetesen a többi, a Földön ma élő állatot is bemutatták kitömve, persze ezek is érdekesek voltak, de mi őket inkább élőben szeretjük látni.

Miután az egész múzeumot körbejártuk, gyorsan megebédeltünk, és indultunk a következő megtekintendő helyszínre, ami az Atomium volt.

Ez a hatalmas atomot formázó építmény, az 1958-as brüsszeli világkiállításra készült. Kilenc gömbjéből 5 látogatható, egyben kiállításokat rendeznek, 3 gömb pedig, amelyiknek nincs függőleges alátámasztása le van zárva. A középső (102 m magas) gömbbe, egy lifttel lehet feljutni, és innen körpanoráma nyílik Brüsszelre, valamint itt kapott helyet egy kis étterem is.

A többi látogatható gömbbe mozgó-, illetve sima lépcsőkön lehet fel- és lejutni. Tiszta időben állítólag Antwerpenig is ellátni, ami nekünk most nem adatott meg, de így is nagyon élveztük. A gyerekeknek itt sem kellett belépőt fizetni (6 éves kor alatt), felnőtteknek pedig 11 EUR-t fejenként. Szerintem ez kicsit túlzás, ha az ár-érték arányt nézem, hiszen ez csak egy rövid, max. 1 órás program, de egyszer látni kell, így élvezzük ki minden percét, gyönyörködjünk (már ha odaférünk a kis ablakokhoz) Brüsszelben.

A hazafelé úton is minden rendben volt. A fiúk mesét néztek, mi meg próbáltuk egymást ébren tartani. Nyolcra értünk haza, eszméletlenül elfáradva, de élményekkel telve. Lesz mit emésztgetni, miről beszélgetni a héten….

(azt már csak zárójelben jegyezném meg, hogy nem is a Nagyobbik lenne, ha nem talált volna egy másik dinó kiállításról szóló prospektust valahol, ahová: „ugye elmegyüüüüüüüüüünk Apaaaaaaa”…)

Újra magyar ovi

Idén először került sor a magyar ovira. A Nagyobbik már nagyon várta. Itt van igazán elemében, mert itt mindenkit megért és mindenki megérti. Szerencsére talált egy kis barátnőt, akivel az egész ovizás alatt önfeledten játszanak. (néha az óvó nénit igazán megizzasztják, mert kitesznek 10 rosszcsontot is)

Az oviban a gyerekek mondókáznak, énekelnek, és minden alkalommal van valamilyen kézműves foglalkozás is. A tízórait meseolvasás alatt fogyasztják, amikor is a még nem zöldség-gyümölcsevő gyerkőcök is élvezettel rágcsálják a répa és almaszeleteket. Az ovi végén pedig beindul az őrület, és utolsó hajráként hatalmas kergetőzést rendeznek, biztosítva a nyugodt haza utat, ugyanis ezután a Srácok rendszeresen elalszanak a kocsiban, de legalábbis a fáradtságtól szólni sem tudnak.

Most téli képet ragasztottak, fonal és vatta segítségével (a felsőt a Nagyobbik, az alsót a Kisebbik).

Holnap pedig kirándulni megyünk. A fiúknak még nem mondtuk el hova és mit nézünk meg, ezért itt se teszem. Annyit azért igen, hogy leginkább a Nagyobbiknak kedvező program lesz…

Ismét ovizunk

November elején kiiratkoztunk az akkori oviból. Nem volt szerencsés választás, és csak bízunk benne, hogy nem későn hagytuk ott. Azonnal kerestünk egy másikat, ahova már mindkét fiút szerettük volna beíratni, hogy támogathassák egymást. Találtunk is egy katolikus ovit, ahová felvették őket, igaz külön csoportokba. Viszont ha akarnak, találkozhatnak bármikor, csak szólniuk kell, hogy átmennének a másikhoz játszani.
Január elején el is kezdtük. Nagy tapasztalatunk egyelőre nincs, mert felváltva betegek sajnos. Amikor azonban mennek, akkor örömmel, jó, néha kisebb rábeszéléssel, délutánra viszont feloldódnak és boldogan mesélik miket csináltak aznap.
Az oviban csak ebédet kapnak, ami minden gyereknek ugyanannyiba kerül. A reggelijüket egy kis uzsonnás dobozban kell magukkal vinni. Az ovi biztosítja azonban a reggeli italokat. Nem vihetnek semmi édességet vagy nasit, csak csupa egészséges ételt. Nincs közös nagy reggeli, hanem mindenki akkor eszik, amikor megéhezik. Egy asztal fel van terítve, és aki éhes, hozza a kis dobozát, leül és eszik.
Minden gyereknek 9 óráig be kell érnie az oviba. Ekkor bezárják az ajtót, és nincs bejárás. Ilyenkor viszont a gyerekek elhagyhatják a csoportjaikat, átmehetnek másikba, vagy ki a folyosóra, ahol több kis pici beugró, amolyan "játszószobácska" van, teli játékokkal.

Minden nap kimennek az udvarra, időjárástól függetlenül. Mindenkinek van bent váltó vízhatlan ruhája és gumicsizmája, így az eső sem akadály, sőt, a sárral szuper dolog játszani.

Kéthetente egyszer van egy közös reggeli, ami azt jelenti, hogy az egész csoport együtt reggelizik. Ehhez a reggelire valót a gyerek viszik be. Pár nappal korábban minden gyerek kap egy kis táblácskát, rajta a kért élelmiszer képével, és hogy abból mennyi kell. Külön kérik, hogy ha lehetséges ezt a gyerekekkel együtt vegyük meg.

Minden hónap első péntekén van a ’saját játék ideje’, amikor minden gyerek bevihet egy otthoni játékot. Más napokon tilos bármit is magukkal vinni. Mi még nem voltunk ilyen napon, de a Nagyobbik már alig várja, már megvan rég a kiválasztott szerencsés játék, ami persze nem más, mint egy dinó.

Megtörtént talán az áttörés is a Nagyobbik ovis életében, hiszen múlt héten először megszólalt. Mármint egy kerek mondatot elmondott az óvó bácsijának.

A Kisebbikre is jó hatással van az ovi, mert azóta nem hord pelust, csak éjszakára, de reggel legtöbbször szárazon vesszük le róla. A dudit is egyre ritkábban veszi elő, alváshoz persze még kell, de már ezek is hatalmas előrelépések.