Valahogy nem sikerül kilábalnunk a betegeskedésből. Ahhoz képest, hogy tavaly alig voltunk betegek, idén ezt sajnos bepótoljuk. Már a többedik hét, hogy valamelyikünk mindig beteg. Legutóbb a Nagyobbik volt a „soros”. Hányással és lázzal kezdte, majd amikor az abbamaradt, a láz mellé csúnya köhögés társult. Mivel tél vége óta küzd valamilyen felsőlégúti nyavalyával, így a végén már allergiára, én szénanáthára gyanakodtam. Igen ám, de az nem okoz 39 fokos lázat… így elkezdtünk orvoshoz járni. Ez nem egyszerű itt nekünk, lévén Apa otthoni alkalmazásban van, így a biztosításunk is otthoni, itt csak azt a bizonyos EU-kártyát használhatjuk. Ezt azonban az orvosok nem szeretik (van, aki le is tagadja, hogy ismeri), mert plusz munkájuk van vele. Enélkül azonban fizetnünk kellene az ellátásért és a gyógyszerekért is, igen tetemes összegeket. Tudni kell, hogy itt a gyerekeknek a gyógyszer ingyenes, ha a szülők biztosítottak. Szóval olyan orvost kell találni, aki elfogadja és vállalja az EU-kártyás ellátást. Nem volt könnyű. Az utcánkban van egy gyerekorvos, igen jó hírű. Megkörnyékeztük még a télen, és azt mondta, persze, semmi akadálya, bár ilyen betege még nem volt, de biztosan megoldható. Azóta azonban szerencsére nem mentek bele annyira egyik betegségbe sem, hogy azt mi, a korábbi tapasztalatok alapján ne tudtuk volna kikúrálni. Most azonban ez a hányásos-lázas roham megijesztett minket, mert itt még a csapból is az EHEC folyik. Szóval, pár nap után, mikor még mindig nem akart a Nagyobbik jobban lenni, levittem a doki bácsihoz, hogy nézzen rá, mondja meg, hogy semmi komoly. Nem kellett időpontot kérnünk, csak érjünk oda ekkor meg ekkor. Mi odaértünk. (Azt, hogy ketten voltak előttünk, és rengetegen utánunk, de összes utánunk érkezőt is behívták előttünk, minket a rendelés legvégére hagyva, nem említem, nem szövök összeesküvés elméletet, csak lenyelem) Lényeg a lényeg, végre véget ért a rendelés, és minket is behívtak. A doki bácsi benézett a torkába és a fülébe, és megállapította, hogy igaz, hogy gyulladt mindkettő, de nem lát semmi komoly bajt, úgy látja, hogy a Nagyobb is jól van, jól néz ki, és ha nincs láza, akkor másnap már oviba is mehet. Fújja az orrát és rágózzon sokat. Ha viszont lázas, 2 napig legalább, akkor menjünk vissza, néz egy vértesztet. Ezek csupa jó hírek, másnap akkor irány az ovi. Estére azonban 39 fokos volt megint a láza. Ennek azért már a fele sem tréfa.
Még a hétvégén találtunk a neten egy itt élő magyar fül-orr-gégész doktornőt, akivel felvettem a kapcsolatot és már másnap mehettünk is. Az EU-kártyánk első körben itt is gondot okozott, először privát betegként akarták a Nagyot ellátni. Megjegyezném azonban, hogy itt soron kívül behívtak minket, és olyan ellátást kaptunk, amit otthon csak magánrendeléseken tapasztaltunk. Folyamatosan mosolyogtak, kedvesek és alaposak voltak, minden vizsgálatot elmagyaráztak. Végül mikor receptírásra került volna a sor, rájöttek, hogy privát betegként a gyógyszerek marha drágák lesznek nekünk, és ezt nem akarták, így addig-addig morfondíroztak, míg végül elkezdték az EU-kártyás procedúrát. Így aztán sem az ellátásért, sem a gyógyszerekért nem kellett fizetnünk. Meg kell, hogy mondjam, hogy nagyon-nagyon régen csalódtam kellemesen magyarokban. De ebben a családban (merthogy a férj is, és a lányuk is itt dolgozik orvosként), ezekben az orvosokban, most igen. A diagnózis ellenére is szebbé tették a napunkat azzal, hogy kedvesek voltak, hogy láttuk az igyekezetüket értünk, hogy segíteni próbálnak.
A doktornő azonnal látta, hogy gond van, hogy ezt nem lehet szimpla orrfújással elintézni, mert Petyának arcüreggyulladása van, és ez okozza a fül-, orr- és torokgyulladást is. Hallásvizsgálatot is csináltak, mert mondtam. hogy panaszkodik rá a Nagyobbik, hogy nem hall rendesen, és sajnos, igaza volt. Azt mondta a doktornő, hogy úgy hall, mint aki víz alatt van. Kaptunk mindenféle pirulát, és kontroll 3-4 hét múlva. Ha ügyes, és szépen gyógyul, visszahúzódik a megduzzadt orrmandula is, akkor még a műtétet is megússza. Reméljük, így lesz.
