A héten itt voltak Mamáék pár napra. Sajnos, nagyon rövid időre, de megpróbáltuk a legjobban kihasználni.
Előtte mindannyian betegek voltunk, majdnem 2 hétig felváltva. Lázaskodtunk, mandula- és torokgyulladás, fülgyulladás és még hasonló ínyencségek értek utol minket. Azonban ahogy megérkezett Mama, mindenki azon nyomban jobban lett. Hát igen, a Nagyik csodákra képesek…
Szóval a látogatás. Kedden este érkeztek, akkor már csak az ajándékok szétosztására és a berendezkedésre volt idő. Másnap azonban a Mamáék elmentek a fiúkkal az Arborétumba és az állatkertbe. Megnézték a helyi kis piacot és a házat, ahol előzőleg laktunk. Én még nem tartottam velük, mert orvoshoz kellett visszamennem kontrolra. Doki után megfőztem a vacsit, és csatlakoztam hozzájuk az állatkertben.
Csütörtökön bementünk a központba megnézni a Dómot, átsétáltunk a „lakatos” hídon, ahol a mienket is megkerestük, majd a Rheinparkban játszottunk egy nagyot. Libegővel mentünk vissza a túlpartra, nagyon élvezték a fiúk. Megcsodáltuk a várost a magasból is. A libegő pont az állatkert bejáratánál tesz ki minket, ahol most csak egy-egy lufit vettünk a fiúknak, majd mentünk a közeli étterembe ebédelni. Nem volt rossz az ebéd, de otthon finomabbakat főzünk. A fiúk összeismerkedtek ott egy kislánnyal, vele játszottak, amíg kihozták az ebédet. Mamáék megkóstolták a helyi sört is, a Kölsch-t. Ebéd után még egy kis sétát tettünk az Arborétumban, megnéztük, amit első nap kihagytak, majd siettünk haza, mert a Nagynak karatéra kellett mennie.
Pénteken Mami nénikéjét mentünk meglátogatni. A fiúkat reggel együtt vittük el az oviba, így most már Mama is láthatta, hová járnak. Persze nem volt zökkenőmentes, mert a fiúk nem akartak elválni Mamától. Olyan kis szomorúak voltak. Előttünk azonban 250 kilométer állt, nem akartuk a fiúkat magunkkal citálni. Az út jó volt, jól tudtunk haladni, sehol se tévedtünk el, még virágboltot is találtunk a legvégén. Vettünk Rézi néninek egy szép kis csokrot.
Mami Rézi nénivel, negyven évvel ezelőtt találkozott utoljára. A háború választotta el annak idején a családot, akiknek legtöbbje ide került. Nevezetes nap volt ez a találkozás, nemcsak azért, mert negyven éve nem látták egymást, hanem azért is, mert Rézi nénit és családját, 65 évvel ezelőtt, pontosan ezen a napon telepítették ki Magyarországról. Rézi néni már 85 éves, de olyan fiatalos és olyan fürge, hogy otthon ezt nagyon sok idős ember megirigyelné. Nagyon finom ebéddel várt minket, és még kétféle tortát is sütött a délutáni kávé mellé. Mamával elmentünk egy kicsit sétálni ebéd után, hogy Mamiék kettesben maradhassanak, beszélgethessenek egy jót. Pár órácskát tudtunk csak maradni, mert még várt ránk a hosszú hazaút. Nagyon jól éreztük magunkat Rézi néninél. Hazafelé elkapott minket egy hatalmas eső, csak araszolni tudtunk és alig láttunk ki a kocsiból, de ettől eltekintve nyugodt utunk volt. Otthon megvacsiztunk, lefektettük a fiúkat, majd ismét felkerekedtünk, hogy vegyünk egy kis szuvenírt az otthoniaknak. Boltozás után pedig egy nagyot beszélgettünk. Éjfél is elmúlt mire ágyba kerültünk.
Szombaton már csak pihengettünk. Mi Mamival itthon, ami alatt egy gyors ebédet összeütöttem, Mama pedig elment a Naggyal focizni, játszóterezni. Ebéd után pedig már indulnunk is kellett a reptérre. Kalandos utunk volt, mert a sok útjavítás és lezárás miatt, hatalmas dugok voltak, így ahol csak lehetett nyomtuk a gázt, hogy le ne késsék Mamáék a gépet. Úgy estünk be a reptérre. Nagy búcsúzkodásra már időnk se volt. Gyors puszi, és már rohanniuk is kellett becsekkolni. Maminak a személyijében keresték a lejárat dátumát, és mivel magyarul volt benne, hogy ez már örökre érvényes, ezen problémáztak egy kicsit, ezzel is húzva az időt. Végül szerencsésen feljutottak a gépre, ablakhoz is sikerült ülniük, és jó útjuk volt hazáig. Papa pedig finom halászlével várta a nagy vándorokat.
Jó volt, hogy itt voltak. Reméljük, ők is jól érezték magukat. Már most várjuk a következő látogatást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése