Freilichtmuseum Kommern

Ha egész napos kirándulást tervezünk a szabadba, akkor kiváló választás éehet egy szabadtéri múzeum (skanzen). Legutóbb mi a Kommern-i Freilichtmuseum -ba látogattunk.

Korhű betekintést nyerhetünk, hogyan éltek és dolgoztak a rajnavidékiek korábban. A történelmi épületek (műhelyek, lakóházak, iskolák, parasztudvarok, boltok...) visszarepítenek minket a múltba.

Dormagen - Zons

Fél órás autóúttal máris egy középkori hangulatú kis faluban lehetünk. Gyönyörű régi házakat, kapukat, várat, várfalat csodálhatunk itt meg.

Szabadtéri színpadán júniustól szeptemberig tekintehtünk meg előadásokat. További info itt.

A város honlapja

A város története

És akkor néhány kép ízelítőül:

Schloss Paffendorf - Bergheim

Kölntől körülbelül 40 km-re található, ingyenesen látogatható kastély. Honlapjukon sok hasznos információ. Néhány kép ízelítőül:

Villámlátogatás Koblenz-be

Olyan szép napot töltöttünk Koblenz-ben. Nem volt betervezett kirándulás, mert a Nagyobbik még mindig fülgyulladással szenved, de most ő is jobban volt, jó idő ígérkezett, így elindultunk. Libegővel mentünk fel a Rajna jobb partján található Ehrenbreitstein várba. Menetközben megcsodáltuk a Deutsche Eck-et, vagyis a Német sarkot, ahol a Mosel a Rajnába ömlik. A kiugró földnyelven található I. Vilmos császár szobra.

A nemrégiben felújított erőd hatalmas, lélegzetelállító kilátás nyílik a városra és környékére.

A fiúk élvezettel rohangáltak a hatalmas falak labirintusában. Érdekes volt elképzelni, hogy a különböző korokban, hogyan és kik is éltek itt. Persze főleg katonák (és elítéltek), de a katonai családok éppúgy. Látni a kis zöldségeskertet az egyik épület tetején kialakítva, vagy egy korhű bútorokkal berendezett lakrészt, ahol mintha a nagyszüleim házába léptem volna be. Ugyanaz a karosszék, ugyanaz a fésülködő asztal, konyhaszekrény, eszméletlen volt.

Jó pár órát elnézelődtünk idefent. A végén pedig még egy madárbemutatót is sikerült elcsípnünk. Jól elfáradva indultunk haza, de biztos vagyok benne, hogy ide még vissza-vissza jövünk, hogy a kimaradt látnivalókat is megnézzük.

Elkezdődött az ovi

Hétfőn elkezdődött az ovi. Ez az év az utolsó itt a Nagynak, jövőre iskolába megy. Az utolsó éves ovisok a Vorschulkinder-ek, azaz iskola előkészítősök. Nekik több feladatuk lesz, mint a kisebbeknek, de több engedmény is van számukra. Mennek majd állatkertbe, rendőrségre és a leendő iskolába is. Izgalmas év vár a Nagyra. Reméljük, sokat fejlődik majd és közben élvezni is fogja.

Most már Kicsi se a legkisebb a csoportjukban, érkeztek hozzájuk újabb kis jövevények. Boldogan ment oviba, és örömmel mesélt, hogy mennyit játszott ismét a barátaival. És persze a legnagyobb boldogságunk (nekünk is), hogy a kedvenc ovo nénije még mindig a csoportjukban van. Még nem volt időm megkérdezni, hogy meddig, de remélem, jó sokáig.

Orrmandula-műtét, Magyarország

Hazamentünk Magyarországra, mert már annyira vágytak haza a fiúk… Persze nem sokkal előtte kiderült, hogy nincs tovább, ki kell venni a Kicsi orrmanduláját. Azonnali orvos keresés volt, hogy találjunk valakit, aki elvállalja ilyen rövid időn belől, és pont azon a héten, amikor mi otthon vagyunk. Végül a kinti fül-orr-gégész doktor nénink által ajánlott orvosnál kötöttünk ki. Kedd éjszaka értünk haza, csütörtökön már mentünk is fel Pestre, az előzetes vizsgálatokra. Szuper gyorsan és gördülékenyen ment minden, (függetlenül, hogy az orvosunk éppen szabadságon volt, és az ambulancián nem tudtak rólunk) nem kellett szinte semennyit sem várni sehol. Papa vitt fel minket, aztán ő ment a dolgait intézni, mi pedig kettesben mentünk vizsgálatról vizsgálatra. Volt vizelet- és vérvétel (itt izgultunk, hogy ne legyen ellenanyag a vérében, mert akkor nem műthetik hétfőn), hallásvizsgálat (ez nagyon ramatyul sikerült, mert annyira be van húzódva a dobhártyája), találkoztunk az altatóorvossal, és általánosságban is megnézték mi újság. Kora délután már otthon is voltunk. Nem nagyon mászkáltunk sehová, nehogy összeszedjen valamit, ami miatt nem műthetik, így leginkább Mamáék kertjében játszottak, homokoztak, pancsoltak. Hétfőn 7 és fél 8 között kellett a kórházba érkezni. Mivel mi amolyan „tartalék játékosok” voltunk, így Kicsi volt az utolsó a műtéti sorban. Megkaptuk az ágyainkat, igen, én is kaptam, nem kellett széken aludni, a nővérkék beüzemelték a tévét, ahol egész nap mesék mentek, és vártuk, hogy ránk kerüljön a sor. A kis szobatársunk volt az első, így láthattuk mire számíthatunk. Hát nem az lett, mint amire számítottunk. Kicsi – hasonlóan a bátyjához – rosszul ébredt az altatásból. Agresszív volt, és rendkívül zaklatott. Folyamatosan ordibált, verekedett, dobálta magát. Semmi nem használt. Mármint az nem használt, ami a többieknek. Kapott valami nyugtató kúpot, kettőt is, de semmit sem értek. Nem tudom mennyi ideig hagytak minket szenvedni, mikor végre intravénásan kapott valami nyugtatót, amitől egy kicsit jobb lett. Igaz, itt a doki azt mondta, hogy attól a sok nyugtatótól egész délután és éjjel kába lesz és aludni fog, az én fiam egy másodpercre sem aludt el. Sőt, igazán le se nyugodott. Izgága maradt, egy percet sem bírt nyugton ülni. Míg a többi műtött gyerek aludt, vagy az ágyában pihent, addig Kicsi, mint egy felhúzott kisegér, csak mászkált, pakolt, rendezkedett… 3 órával a műtét után már ihatott-ehetett, és ekkor ő bepótolta a kihagyott étkezéseket. Szinte mindent megevett, amit vittünk, és mikor megjött a vacsora, mindkettőnkét bepuszilta. Na jó, el lehet képzelni mekkora adagok voltak, ha az én 4 évesem megette, mindkettőt… Az éjszaka se telt túl jól, sokszor felébredt, nyugtalanul aludt. Reggel, hűen önmagához, megette mindkettőnk reggelijét, majd a vizit után, hazaengedtek minket. Pénteken kellett kontrolra visszamennünk, ahol mindent rendben találtak.

Ezalatt, a Nagy otthon a Mamának segített a boltban, meg usziba járt, végül még az élményparkra is rábeszélte Mamát. Imádja a vizet, csak fél az arcát beletenni. Pedig muszáj lesz neki, mert szeptemberben kezdi az úszástanfolyamot, ahol nem lesz kecc-mecc.

Mivel a doki nem javasolta, hogy repüljünk, így Apának kellett értünk jönnie kocsival. Szegénykém, szombaton levezette ezt a közel 13 órás utat, majd vasárnap vissza. A kettő között azért egyet grilleztünk. Na jó, Papa grillezett (Mama kukta segítségével), mi pedig csak majszoltunk.

És ami még kimaradt…

Az elmúlt időszak sem volt unalmas nálunk. Először is meglátogattak minket a Nagyszülők. Anyukám jött elsőként egy hétre – és milyen gyorsan el is szaladt az a pár nap. Pihiztünk, beszélgettünk és játszótereztünk ez alatt. A fiúk se mentek oviba, míg itt volt, hogy minél többet lehessenek együtt. Szerencsére pont ez alatt volt a Nagy első karate vizsgája is, így Mama megnézhette, milyen kis ügyes (lett volna, ha jobban figyel). Persze így is szuper volt, de legközelebbre jobban fel kell készülnie.

Nem is mi lettünk volna, ha nem szedünk össze mamázás alatt valami vírust, ami aztán nem dübörög végig mindenkin. Szerencsére csak 2 napig tartott mindenkinél, de összességében majdnem kitartott egész hétre a „mókából”. Mindenki megölelgette a WC kagylót…

Voltunk fül- orr-gége kontrolon is, ahol megmondták, hogy nincs tovább, ki kell venni a Kicsi orrmanduláit. Annyira nagyok, és semmit nem húzódtak vissza semmilyen gyógyszeres kezelésre, hogy már félő maradandó károkat okozhat. Így az augusztusi otthoni pihi ismét elmarad, az alatt műtétje lesz a Kicsinek. Szerencsére, akit az itteni magyar doki néni ajánlott orvos, elvállalta a műtétet.

Megünnepeltük Kicsi névnapját is, amire ismét Playmobil-os játékot választott.

Elbúcsúztunk egy itteni magyar családtól, Orsiéktól, akik két év után itt hagyják Kölnt, és Hannoverbe költöznek.

Befejeződött az ovi is, eljött a várva várt nyári szünet is. Sütöttem egy zabretortát az ovo néniknek búcsúzóul. Nagyon örültek és meg is hatódtak ezen.

Megünnepeltük a 7 éves házassági évfordulónkat is, és ez alkalomból végre el is jutottunk egy étterembe. Mióta itt kint vagyunk, már többször nekiindultunk, de valahogy sose jutottunk el odáig J. Most igen. Az AXA toronyház aljában voltunk, és igen ízletes vacsit kaptunk. Még biztos, hogy visszatérünk ide.

ÉS végül, de nem utolsó sorban, voltak nálunk Apa szülei is. Egy hétre jöttek ők is. Természetesen a vírusok most is támadásba lendültek, és a Nagyot ledöntötték. Lázongott pár napot, így mi ketten nem is nagyon vettünk részt a közös programokon. Így azonban elfértek egy kocsiban. (egy kis öröm az ürömben). Voltak Neander-völgyben, Düsseldorfban, Schlossburgban. Ide már a Nagy is velük tartott. Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk, mert végig esős, hűvös idő volt. Ami azóta is kitart…

Igen, itt állítólag ilyenek a nyarak. Hűvösek, és csapadékosak. Na, de ennyire? Napot szinte alig látunk. Mondjuk még mindig jobban kedvelem ezt, mint a magyarországi hőségeket…