2014. május 19., hétfő

Freilichtmuseum Bokrijk - Belgium

Bokrijk egy hatalmas területen fekvő szabadtéri múzeum (skanzen), amely Kölnből már másfél óra alatt megközelíthető. Faluról falura mutatje be korhűen a 18-19. századi életet. A legtöbb házban be is mutatják a korabeli kézműves foglalkozásokat, mint például a kalapkészítő, kovács, pék és még megannyi kisiparos akkori tevékenységét. A pékségben vásárolhatunk is finom illatos péksüteményeket, kenyereket. A helyi szatócsbóltból se tudunk kijönni úgy, hogy ne került volna a táskába valami papírzacskós cukorka...

A gyerkek kipróbálhatják, hogy milyen játékokat játszottak akkoriban. Gólyalábakon járhatnak, fa tekén guríthatnak, fabiciklizhetnek és még sok érdekes játék áll a rendelkezésükre a közösségi házban.

A parasztudvarokban tehenek, malacok, szárnyasok, szamarak korhű tartásával is megismerkedhetünk, a birkanyájat a juhász és kutyája közöttünk terelgeti. A helyi iskolában részt vehetünk egy tanórán, a templomban valódi szentmisén és ha elfáradunk, piknikezhetünk valamelyik árnyas fa tövében.

Egész napos program a családnak. Érdemes már nyitásra menni, hogy mindent végignézhessünk, kipróbálhassunk.


Belépő: 10eur/felnőtt; 1eur/gyerek (60as évek kiállítással kombijegy: 15eur/felnőtt; 2 eur/gyerek)





Japánkert - Leverkusen

Japanischer Garten - Kaiser-Wilhelm-Allee; 51373-Leverkusen
Bayerwerk/Chempark közepén található. Fizetős és ingyenes (Otto-Bayer-Str.) parkoló is rendelkezésünkre áll a közelben.





2014. március 4., kedd

Freilichtmuseum Kommern

Ha egész napos kirándulást tervezünk a szabadba, akkor kiváló választás éehet egy szabadtéri múzeum (skanzen). Legutóbb mi a Kommern-i Freilichtmuseum -ba látogattunk.
Korhű betekintést nyerhetünk, hogyan éltek és dolgoztak a rajnavidékiek korábban. A történelmi épületek (műhelyek, lakóházak, iskolák, parasztudvarok, boltok...) visszarepítenek minket a múltba.




Dormagen - Zons


Fél órás autóúttal máris egy középkori hangulatú kis faluban lehetünk. Gyönyörű régi házakat, kapukat, várat, várfalat csodálhatunk itt meg.
Szabadtéri színpadán júniustól szeptemberig tekintehtünk meg előadásokat. További info itt.
A város honlapja
A város története

És akkor néhány kép ízelítőül:




Schloss Paffendorf - Bergheim

Kölntől körülbelül 40 km-re található, ingyenesen látogatható kastély. Honlapjukon sok hasznos információ. Néhány kép ízelítőül:






2012. június 11., hétfő

Villámlátogatás Koblenz-be


Olyan szép napot töltöttünk Koblenz-ben. Nem volt betervezett kirándulás, mert a Nagyobbik még mindig fülgyulladással szenved, de most ő is jobban volt, jó idő ígérkezett, így elindultunk. Libegővel mentünk fel a Rajna jobb partján található Ehrenbreitstein várba. Menetközben megcsodáltuk a Deutsche Eck-et, vagyis a Német sarkot, ahol a Mosel a Rajnába ömlik. A kiugró földnyelven található I. Vilmos császár szobra.
A nemrégiben felújított erőd hatalmas, lélegzetelállító kilátás nyílik a városra és környékére.
A fiúk élvezettel rohangáltak a hatalmas falak labirintusában. Érdekes volt elképzelni, hogy a különböző korokban, hogyan és kik is éltek itt. Persze főleg katonák (és elítéltek), de a katonai családok éppúgy. Látni a kis zöldségeskertet az egyik épület tetején kialakítva, vagy egy korhű bútorokkal berendezett lakrészt, ahol mintha a nagyszüleim házába léptem volna be. Ugyanaz a karosszék, ugyanaz a fésülködő asztal, konyhaszekrény, eszméletlen volt.
Jó pár órát elnézelődtünk idefent. A végén pedig még egy madárbemutatót is sikerült elcsípnünk. Jól elfáradva indultunk haza, de biztos vagyok benne, hogy ide még vissza-vissza jövünk, hogy a kimaradt látnivalókat is megnézzük.




2011. augusztus 24., szerda

Elkezdődött az ovi

Hétfőn elkezdődött az ovi. Ez az év az utolsó itt a Nagynak, jövőre iskolába megy. Az utolsó éves ovisok a Vorschulkinder-ek, azaz iskola előkészítősök. Nekik több feladatuk lesz, mint a kisebbeknek, de több engedmény is van számukra. Mennek majd állatkertbe, rendőrségre és a leendő iskolába is. Izgalmas év vár a Nagyra. Reméljük, sokat fejlődik majd és közben élvezni is fogja.
Most már Kicsi se a legkisebb a csoportjukban, érkeztek hozzájuk újabb kis jövevények. Boldogan ment oviba, és örömmel mesélt, hogy mennyit játszott ismét a barátaival. És persze a legnagyobb boldogságunk (nekünk is), hogy a kedvenc ovo nénije még mindig a csoportjukban van. Még nem volt időm megkérdezni, hogy meddig, de remélem, jó sokáig.